• Isten fizesse meg!

• Szép kutyus. Megsimogathatom?

  Érzem az apró tacskó koponyájának törékenységét a kezem alatt, és meleg, párás leheletét a tenyeremben. 100 Ft-ot adtam, ahogy a múltkor is, és azelőtt is, és még azelőtt is. Nem szokásom alamizsnát osztani, úgy vélem ez a Kormány feladata volna, hiszen, mióta dolgozom, a fizetésem közel felét még soha sem láttam. Ám ez az idős bácsi, valahogy más. Egyszer sem zaklatott engem, az aluljárónak mindig a leghidegebb lépcsőin ücsörög, mintha kívül esne a „bevédett” köröktől és helyektől. Nem kéreget, csak ül, ölében a kutyusával, akit egy házilag kötött sálba bugyolál be. A szívem mindig mély fájdalommal telik meg, amikor meglátom.

  

16 évvel ez előtt egy aranyos tacskó szegődött mellém. Szegeden találtam, éjjel, a kietlen utcán. Diákokat gardíroztam sportversenyre, és éppen a többi tanárral hajlottunk el egy kicsit. Valójában csak akartunk volna bulizni, mert útközben egyszerűen a falhoz passzírozott minket egy a vizes macskakövön kipördülő és elszabaduló Mercédesz. Lévén a pasik testnevelők, mint pókemberek ugrottak a falra, a kolléganőm vetődéssel tért ki a kocsi elől, én meg egy kiugró oszlop takarásában vészeltem át a becsapódást, így csak a lábszáramat nyomta meg a lökhárító. Sajnos egy alacsonyabb tesitanár nem úszta meg ilyen kevéssel, nem tudott elég magasra ugrani a falon, így eltörte lábát az autó. Jártunk kórházban, beszéltünk a rendőrrel, s miután kiderült, hogy a helyi alvilág fejének kedvese szabálytalanul és túl nagy sebességgel kanyarodott, inkább már nem is emlékeztünk pontosan a történtekre. A rendőr is így látta jobbnak. Többen taxival mentek haza, én viszont a helyi kollégával sétáltam. Így talált rám Rezső.