16 évvel ez előtt egy aranyos tacskó szegődött mellém. Szegeden találtam, éjjel, a kietlen utcán. Diákokat gardíroztam sportversenyre, és éppen a többi tanárral hajlottunk el egy kicsit. Valójában csak akartunk volna bulizni, mert útközben egyszerűen a falhoz passzírozott minket egy a vizes macskakövön kipördülő és elszabaduló Mercédesz. Lévén a pasik testnevelők, mint pókemberek ugrottak a falra, a kolléganőm vetődéssel tért ki a kocsi elől, én meg egy kiugró oszlop takarásában vészeltem át a becsapódást, így csak a lábszáramat nyomta meg a lökhárító. Sajnos egy alacsonyabb tesitanár nem úszta meg ilyen kevéssel, nem tudott elég magasra ugrani a falon, így eltörte lábát az autó. Jártunk kórházban, beszéltünk a rendőrrel, s miután kiderült, hogy a helyi alvilág fejének kedvese szabálytalanul és túl nagy sebességgel kanyarodott, inkább már nem is emlékeztünk pontosan a történtekre. A rendőr is így látta jobbnak. Többen taxival mentek haza, én viszont a helyi kollégával sétáltam. Így talált rám Rezső.

Egyszer, sok-sok évvel ez előtt randiztam egy fiúval. Bár hosszú ideje ismertem már, csak akkor jutott eszünkbe, hogy randevúzzunk. Valójában ez volt az első és egyben az utolsó randink is.

A fiú magánkopóként dolgozott, éppen egy Igor nevű férfi volt barátnőjét kereste. Nem mondott sokat az ügyről, ahogy ő fogalmazott, jobb volt ez így nekem. Amikor megkérdeztem, nem gondolja, hogy az a lány esetleg okkal nem akarja, hogy megtalálják, csak annyit válaszolt: - Hidd el, jobb neki, ha én találom meg, mintha Igor emberei.

Lehet-e múlt nélküli jövőnk? Ezt a kérdést szegezi az olvasónak két fiatalember története. Ki ezért, ki azért menekül, de vajon magunk mögött hagyhatunk-e mindent, hogy egy új életet kezdjünk? Bármennyire is szeretnénk eltörölni a bűneinket, a gyermekkorunk béklyóit, elhibázott lépéseinket és a megélt tragédiákat, a nagy kérdés mindig ott fog lebegni a fejünk felett: elmenekülhetsz?

Érdekel a könyv?  - KATTINTS IDE

A hindu orvos felemelte a szőke hajtincset és kérdőn tekintett az apára, aki ingerülten bólintott egyet, mire az orvos lenyisszantotta a fürtöt. A férfit idegesítette már az udvariaskodás. Mint a legtöbb angol, ő is kis felnőttnek tekintette gyermekét, aki zokszó nélkül tűrt. Az orvos viszont úgy érezte, a helyzet megköveteli, hogy minden mozdulata jóváhagyásra találjon.

Alig pár órája még a katolikus templomban ültek a misén. Csupán a társasági élet kedvéért ment el az anglikán család. „Minden afrikai porfészekre jut egy tiszteletes, csak ide nem evett a fene egyet sem” – mondogatta mindig az angol férfi, ám a helyi misét nem akarták kihagyni.

Láthatatlan árnyakként jöttek, és suttogva beszéltek. A fehér férfi mindent elmondott, hiszen pontosan tudta, amit a rendőrség is, azok mégsem tettek semmit. A kertész ajánlotta be Samuelt, aki nyájasnak és segítőkésznek mutatkozott. A csillogóan fekete bőrű fiatal férfi ott volt mindenhol, az asszony keze alá adott mindent, és bármilyen feladatot szívesen ellátott. Ő volt az ideális háziszolga. Mindaddig, míg egy szép napon el nem tűnt a ház összes értékével.

A bolond ott ült a fa alatt, a poros főút mentén. A homokban játszott a hatalmas fekete szerszámával. Megdöbbentő volt a férfiassága, amit ő fel sem fogott, egy alig ötéves gyermek szintjén élte a mindennapjait. Haja kócos volt, néha-néha az asszonyok megsajnálták, megmosdatták, megfésülték, takaros fonatokat csináltak neki is, mint a gyerekeiknek, megetették és tiszta ruhát adtak neki. Máskülönben csak ott ült naphosszat. Nem lehetett olyan korán menni és olyan későn jönni, hogy ő ne terüljön el ott bárgyú vigyorral az arcán.

Aznap hatalmas tömeg sivítozott körülötte.

Forró homokot fúj a szél. A sivatagi por úgy ellepi az utat, hogy alig látszik, valaha le volt aszfaltozva. Ez már az út jobbik fele, itt nem ráz annyira a bicikli. Már egy egész napja jönnek, az ébenfekete fiatalember teker, az asszony a csomagtartón kucorog, hasát nyomja az ülés, meg belülről a baba, hátára kötve meg a csomag húzza, és jó félnapi zötyögés még előttük áll.

Tudja ő, hogy nincs már sok hátra, mégis az összes pénzét kifizette, hogy beszállítsák a városba. Gyalog nem bírta volna, és a hiénák martalékának nem adja a babát.

1990. október

A pap megható beszédet mondott a ravatalozóban. Szolid ünnepség volt, csak a legközelebbi rokonok, no, meg a kártyaasztal-társaság és egy-két régi hódoló, akik még életben voltak. A Tata még nyolcvan felett is meg tudta szédíteni a nőket. Még ott is olyan csillogó tekintettel néztek azok az élet súlya alatt megroggyant asszonyok az urnára, mintha a Tata kikacsintana feléjük. Az öreg hamvasztást kért, mert így volt a legolcsóbb, és ahogy az életében, úgy halálában sem akart gondot okozni a családjának. Pedig de szívesen viseltem volna még gondját. Édes teher volt ez, amit ő ezerszeresen fizetett vissza. No, nem pénzzel, az azóta nem volt neki, hogy a bátyám disszidálása miatt mindenét elvették.

... nekem speciel több is.

Egy egészen különleges történetet már megírtam a Kaméleon-sors című regényemben.

Most éppen úton van a következő könyvem, és még annyi, de annyi sorsfordító történet él bennem. Vannak, amik egy-egy regény ívébe illenek, mások novellák formájában, vagy egyszerű pár mondatos megfogalmazásban öltenek testet. Ezeknek hoztam létre ezt a blogot.

Ha úgy gondolod, hogy kíváncsi vagy rá, milyen világot tárnék eléd, kövesd nyomon ennek az oldalnak a tartalmát, vagy légy tagja a Facebookon a 'Heiling Bea könyvei' -t kedvelők közösségnek.

Szeretettel várlak az én sokszor megrázó, akár szenvedéssel teli, de nem egyszer a boldogság melegségét árasztó, és mindenképpen csodálatos világomban.

Heiling-Koltai Beáta