Komolyan nem tudom, hogy mi folyik körülöttem, vagy velem, de lehet, hogy bennem.

Egy hónapja még végtelen boldog voltam. Alig két hónap alatt írtam meg legújabb regényemet, olyan szereplőket formázva benne, akiknek ihletője nagyon fontos nekem. Tetszett. Annyira, hogy elküldtem egy kiadónak is, lesz, ami lesz, megpróbálok a self publishing világából kitörni.

És jött az elismerő válasz, a nagy ajánlat, egy apró bökkenővel, hogy meg kellene előlegeznem nemcsak a könyv árát, de a kiadó összes szolgáltatásának díját is. Igaz, 750 példány eladása után ezt visszakapom, de a probléma ott kezdődik, hogy még a legkisebb csomag kiköhögése is lenullázná a családi kasszámat. Rá kellett döbbennem, nem a kiadóval van a baj, ez teljesen normális eljárás, hanem velem, akinek nincs ennyi pénze.

Alig egy hete már azt is tudom, hogy nem is lesz. Egyértelműen szembesültem azzal, hogy érthetek én bármennyire is a szakmámhoz, nyerhetek én szakmai díjakat a munkámmal, csinálhatom akár két szakember feladatait is egy munkakörben, soha nem leszek annyira értékes, hogy számottevő tényező legyek. És itt is nálam van a baj, mert képtelen vagyok a jól bevált marketingfogásokat alkalmazni, ha saját magamról van szó. Egy kis vihorászás, egy kis heherészés sokat segítene, de nekem az nem megy.

Ez a felismerés teljesen megzavarta az életemet. No, nem a vihogás próbálgatása, vagy a hajdobálás gyakorlása irányába, hanem az útkeresés zavarosába merülés vitt ingoványos terepre. Nem baj, gondoltam, vannak biztos pontok, kapaszkodók, amik eddig is mindig segítettek, érzelmek, amik az egész életemet és lényemet meghatározzák. És egyik pillanatról a másikra sorra törnek darabokra ezek a biztosnak hitt kötelékek. A feledés, a változás, az új és a más - megint csak a szembesülés azzal, hogy a hiba nálam van. Mindez egy hónap alatt. Mégis, mi a fene történik velem?