Február 3. hete - KÜLÖNBSÉGEK

Már-már azt hittem, nem kell a változások nehézségeivel tovább foglalkoznom, hiszen én már egészen komfortos vagyok vele, de -mint mindig- most is rá kellett döbbennem, hogy nagyon nem vagyunk egyformák.
Valójában az igazán nagy küzdelmek csak most fognak megmutatkozni. Bőven több mint 1,5 hónap telt el az évből, és a változási görbét tekintve, már mindenki túllendült az első sokkhatáson. Csakhogy az út onnan lefelé visz, és válogatás nélkül mindenkinek meg kell élnie a mélypontot. Persze akad, aki szinte észre sem veszi, mert ez számára csak egy borús téli délutánt jelentett, mások viszont képesek beleragadni, és dagonyázni a szenvedés mocsarában. Az ő heroikus küzdelmük pedig fájdalmas, nemcsak nekik, hanem azoknak is, akik körülöttük vannak, akik segíteni akarnak, vagy éppen csak elszenvedői ennek a vergődésnek. Addig, amíg ésszel fel nem fogjuk azokat az előnyöket, amik a változással nyílnak meg, addig nem lehet elmozdulni a mélypontról. Nem segít ezen az sem, ha struccpolitikát folytatunk, és bekötött szemmel hadonászunk elhessegetve mindent, ami kapaszkodót jelenthetne a változás pozitív megélésében.

Egészen szembeszökő tud lenni az a KÜLÖNBSÉG, hogy ebben a változási folyamatban ki miként találja meg az őt előremozdító célt. Lehet, hogy a nagyvad-trófea megszerzésének lehetősége mozdít ki valakit a mélypontról, és viszi el a kísérletezés szakaszába, csak fennáll a veszélye, hogy inkább egy vizelettartási problémákkal küszködő láncdohányosnak látja a külvilág, mintsem egy jól felfegyverkezett vadásznak. De végül is a célnak megfelelhet ez a taktika is, ha közelebb visz az elfogadáshoz. Az is sikerre vihet valakit, ha a korábban bevált technikákat sorra próbálgatja ki, mégha gyakorta mellé is lő a céltáblának, előfordulhat, hogy valamelyik lövés végre pontot is ér majd. Bármi jobb a semminél, és annál, hogy valaki végérvényesen a múlton merengve hagyja elmenni maga mellett a lehetőségeket, mantrázva a saját tehetetlenségét. Mindenkinek más lehet a motiváló erő és az útjelző tábla, simán belefér, hogy ami az egyiknek maga volt a teljes kudarc, a másiknak egy igazi főnyeremény. Tudja ezt mindenki, aki elvált emberben találta meg az élete párját.

De megannyi élethelyzetben szembesülünk ezzel még: amikor a segítő kezet az egyik elfogadja, a másik pedig ellöki magától, amikor a felkínált tudást az egyik örömmel magába szívja, míg a másik csak tehernek éli meg, amikor a kritikai megjegyzésekből az egyik lépcsőt épít, a másik pedig egy áthághatatlan falat. Bármivel próbálkozhatunk, hogy megtaláljuk a megfelelő utat magunknak, csak egy dolgot ne higgyünk, hogy mi olybá különbözünk másoktól, hogy nekünk semmi dolgunk nincs a változások kezelésében. Mert akkor úgy fagyunk bele az elkeseredettségünk ingoványába, mint béka a miskolci kocsonyába.