Április 2. hete - LENDÜLET

Mint író számtalan történetre felfigyelek, sokat pedig magam kreálok, és oly sokszor fordul elő bennük, hogy valakivel semmi, de semmi nem történik hosszú hetekig, hónapokig, akár évekig, mintha elveszett volna valahol az éterben, mintha láthatatlan lenne. Ilyenkor veszti el az ember teljesen az életkedvét, adja fel a küzdelmet, amit addig rendületlen reménnyel folytatott, még ha szélmalom-harcnak tűnt is. Aztán fordul egyet a világ, ki tudja mily okból és miért akkor, de minden LENDÜLETet vesz, és ismét megindul a vérkeringés a kiégett emberi sorsban, újra pulzusa lesz a hibernálódott emberi létnek.

Hívjuk ezt bárhogyan, vak szerencsének, elrendeltetett sorsnak, isteni gondviselésnek, csillagok jó együttállásának, vagy a kitartó munka beérett gyümölcsének, egészen biztos vagyok benne, hogy ez előre nem kiszámítható. Hit kell hozzá, hogy az ember ne adja fel, amikor érzi, hogy árnyékká vált a világban, és senki nem tudja megmondani mennyi ideig lesz láthatatlan tényező a saját életében. Hit kell, hogy akkor is tegyen, akarjon és küzdjön, amikor oly sokáig semmi eredménye nincsen. Hit kell, hozzá, hogy remélje, egyszer újra eljön az ő ideje. És hit kell hozzá, hogy amikor felbukkan a lendület hulláma, akkor felkészülten merjen felszállni rá. Hit kell ahhoz is, hogy az ember merjen a lendülettel megindulni valami egészen újba, és merje maga mögött hagyni a megszokott láthatatlan énjét, ami sokszor úgy hozzánk nő, mintha a bőrünk lenne.