Ez a hét egy szót dobott fel folyamatosan számomra: ÚJRAKEZDÉS

Örök érvényű igazság, hogy mindig van tovább. Nehéz ezt olyan helyzetekben megélni, amikor egy idejekorán eltávozott családtagtól kell búcsúzni, valakitől, akinek még annyi, de annyi feladata lett volna az életben, akinek még olyan sok mindent kellett volna megélnie.

Egész más a helyzet, mikor egy újrakezdést követően visszaemlékszünk az életünk egy olyan időszakára, ami -ha nehéz is volt- olyan közösséget hagyott maga után, ahol mindig szeretettel fogadják azt, aki jogosan használja a jelszót: MALÉV. Mindenki nosztalgikusan emlékszik A Légitársaságra, de senki sem úgy, ahogyan mi, akik viseltük az egyenruháját, a nagy újrakezdők csapata.

Az ÚJRAKEZDÉS nem csupán az élet velejárója, de egzisztenciális kihívás is, az életben maradás kulcsa. Bárhol felbukkanhat: a párkapcsolatunkban, a családi kapcsolatokban, a barátságokban, az érzelmi, vagy a szakmai életünkben, társadalmi létünkben, akár váratlanul, akár előre tervezetten. Nem egyformán éljük meg, nem egyforma eszközöket használunk fel hozzá, de közös, hogy minden újrakezdési technikához kell valamilyen képesség, meg kell erősödni valamiképpen. A héten válogathattam a bemutatott technikák közül:

A nyelvben izmos, akinek a seggnyalás lételemévé válik, ettől remélve az újrakezdés sikerét.

Az irányító, aki elébe megy a dolgoknak, a "biztos rossz is jobb, mint a bizonytalan" elve alapján, már jó előre elbassza az újrakezdés lehetőségét is.

A türelmes, aki látszólag nem is foglalkozik a dologgal, ám valójában folyamatosan azt vizslatja, ugyan mégis melyik csónakban is lenne értelme eveznie.

A laza nem izgatja túl magát, hiszen vagy összejön, vagy nem, végül is... így is, úgy is újra kell kezdenie, hát mi értelme lenne görcsölni rajta.

A szorongó viszont folyamatosan attól retteg, hogy nem fog megfelelni, hogy nem tudja újrakezdeni, mert túl öreg, vagy túl fáradt, túl ilyen, vagy túl olyan. Ám leginkább csak túl-, túl-, nagyon túl.

De mégsem ő az igazán 'túl', hanem az, aki mindenben a legjobb akar lenni, az újrakezdés jegyében mindig ő akar a sor elején állni, ezért még azzal is versenyre kel, aki még észre sem vette, hogy fel kellene sorakozni a startvonalon.

És végül a strucc, aki homokba dugja a fejét, és csak reméli, hogy a segge nem túl feltűnő ahhoz, hogy kihúzza addig, mikor már rég túl lesz a kezdeti nehézségeken.

Nehéz választani. Neked sikerült?

Január 4. hete - TOLLASBÁL

Itt a farsang, áll a bál..., de hogy az élet minden területén?

Felelősségteljes szülők garmada gondolkozik azon múlt hét óta, hogy milyen veszedelmes terrorszervezettől kell féltenie gyermekét. A fiatalok viszont azon morfondíroznak, miként kaphatott nyelvvizsgát egy olyan "nemzetes úr", aki hazánk képviseletében még lapról sem tudja angolul felolvasni a jó előre megírt szövegét, és úgy mellesleg, milyen eredményes munkát végezhet bő 15 éve Brüsszelben a magyarok érdekében, ha még azt sem érti, amit ő maga mond? Pedig a válasz mindkét esetben olyan egyszerű. Az elsőnél csak meg kell keresni, valójában kinek érdeke hazudni, és megtévesztéssel, ijesztgetéssel táncba vinni a népeket, különösen a fiatalokat, akikhez eddig nem találta meg a kulcsot? A második pedig kiváló példája, hogy a fiatalok milyen jól látják: az idegen tollakkal díszített jelmez, valójában még vásári mutatványnak is gyenge.

Ám, aki egyikben sem érintett, annak is akad bőven "mulatnivaló" szűkebb háza táján is. Mert milyen felemelő is, mikor egy egy feladatra hirtelen több jelentkező is akad, kár, hogy csak addig, míg a báli szezon tart. Felhúzzák, mint egy jól szabott, díszes jelmezt, büszkélkednek vele, és mikor a feladatmegoldás jön, szépen visszakerül ahhoz, aki eddig is csinálta. Bár akad, aki elégedetlen a ráhúzott maskarával, túl bő, úgy lóg rajta, hogy folyton hasra esik, vagy zavarja a tisztánlátását, így ingerülten azokra mutogat, akik túl elfoglaltak ahhoz, hogy jelmezt húzzanak, a saját tollaik meg egyébként is megkoptak már. Hát készítsük a tánccipőnket, mert az igazi karneváli időszak még csak februárban kezdődik, vagy méltóságunkat megőrizve nézzük, miként feszengenek a kölcsönvett tollakkal díszített jelmezesek, és ha szerencsénk van, még az is kiderülhet, milyen képet mutatnak, mikor lecsupaszítják őket a TOLLASBÁL végén. Azt már úgy is tudjuk, hogy a király meztelen.

Január 1. hete

Csak egy pár nap telt el az új évből, de az máris nyilvánvaló, hogy nem lesz egy szimpla, felejthető év az idei. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy hetente összegzem, milyen élettapasztalattal lettem gazdagabb.

Nos, január első munkahete megmutatta, hogy az idei év igazán nagy társadalmi kihívása az emberség megtartása lesz. Azt már régóta tudjuk, hogy hazánkban a tisztesség, a becsületesség elvesztette jelentőségét, lassan egy egész nemzedék nő fel úgy, hogy fogalma sincs róla, mi is az. Talán éppen ezért olyan elszomorító, amikor a negyven-ötven, sőt hatvan felettiek körében is ismeretlenné kezdenek válni ezek az értékek, de legalábbis elfeledettek.

Vaknak kell lennie annak, aki nem látja, milyen keservesen nehéz év elé nézünk: elbocsátások, egyre romló forint és stagnáló fizetések, a hatalom (legyen az akár politikai, akár gazdasági, akár csak egy zárt közösség vezetése) ámokfutása és kielégíthetetlen pénzéhsége, és ez csak pár a már év elejétől tapasztalható valóságnak. Akinek bőven van, annak még több kell, és az sem számít, hogy ez mások megélhetésének árán lesz az övé.

EMBERSÉG

Bármilyen döntés, lehetetlen feladat, az értékrendedet próbára tevő kihívás kerül is eléd az idén, ez lebegjen a szemed előtt!