nyaktilo.JPG

Március 3. hete - GUILLOTINE (NYAKTILÓ)

Nagyon történelmi hangulatban voltam ezen a héten. Talán a nemzeti ünnepünk hatására, talán a hazánkban folyó események miatt, talán azért, mert semmiképpen nem mondhatnám, hogy nyugalmas időket élek.
Számtalan nagyszerű szófordulat jutott eszembe, mint "bár felül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr", vagy, hogy "véráldozat nélkül nincs forradalom", de említhetném azt is, hogy "a zsarnokság érvei éppen olyan hitványak, mint amilyen félelmetes az ereje".

Na, de nehogy azt higgyétek, hogy nincs bennem lelkesedés! Ha valaki, hát én aztán minden változást üdvözlök, mert csak így halad előre az élet, csak így van fejlődés.

De a történelem már igen sok mindenre megtanított minket. Gondoljunk csak a francia forradalomra, amit éljenzett mindenki, bár talán XVI. Lajos és felesége, Marie Antoinette nem egészen így emlékeznének rá, de hát tudjuk, hogy nincs változás áldozatok nélkül. Csakhogy nem sok idő kellett ahhoz, hogy a lendület olyan mértéket vegyen, mellyel az ünneplés rettegésbe forduljon át, és nap nap után minden ajtókopogásra attól féljenek a polgárok is, őket viszik-e a NYAKTILÓ alá. Nem volt ez másként a kálvini reformáció idején sem, ami hatalmas mérföldkő volt a vallástörténelemben, de nem biztos, hogy azok az egyszerű, istenfélő katolikusok is így látták, akik mártírjai lettek a vallási elfogadás nevében terjedő új igehirdetés terrorjának. Na, de nekünk sem kell messzire menni, csak Budapestre az Andrássy út 60-ba, hogy szembesüljünk vele, a náci-nyilas rémuralmat oly nagyon megvető kommunisták éppoly kegyetlenek voltak, és senki számára nem jelentett jót, ha fekete autó állt meg a ház előtt.

Amiben pedig élünk... Mikor először bizonyította, hogy nem megfelelő és elzavarták, nem kellett 10 év se hozzá neki, hogy kidolgozza a tökéletes stratégiát a visszatérésre, hogy miként tudja teljes és korlátlan hatalma alá vonni az emberek minden gondolatát, hogyan tudja megtörni az akaratukat, hogyan tudja figyelmen kívül hagyni, hogy a világ rohamtempóban halad előre, miközben mi 'hátra arcot hirdetve", csak egy szűk elit érdekeit tartjuk szem előtt. Az elmúlt 15 év pedig átalakította a teljes társadalmi berendezkedést, az emberek gondokozását, és áthatotta a gazdaság szereplőinek szemléletét is a felsőbb hatalom egyeduralmi, értékvesztett rendszeréhez igazodva.

A forradalom jó, a változás kell, de ahogy Hérakelitosz igazsága is mondja: nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba. Ha változtatunk, akkor nem mehetünk visszafelé, csakis előre, követve a világ fejlődését, és az örök érvényű értékeket.

(A nyaktiló használatát Joseph Ingance Guillotin orvos javasolta, ami 1792-től törvénybe foglalt kivégzőeszközzé vált Franciaországban. A francia forradalmat követően, 1871. április 6-án a párizsi kommün megsemmisítette a helyi guillotine-t, ám utoljára 1977. szeptember 10-én használták kivégzésre a franciák.)

A bejegyzés trackback címe:

https://sorsfordito.blog.hu/api/trackback/id/tr4418823376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása