Józsi és Irén válnak. 15 év házasság után két gyereken, házon és autón osztozkodnak hangosan. Az ügyvédeik ötletelnek, így hol egyik, hol másik rúgja fel a korábbi megállapodásokat új igényeik érvényesítése érdekében. A tárgyalást várják, ami biztosan hosszadalmas lesz, hiszen nemcsak a vagyonközösséget kell felbontani, de a gyermekek elhelyezéséről is dönteni kell. Játszik itt már a gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat is, leveleznek a védőnőkkel, az iskolai oktatókkal, de még a gyermekek edzőivel is. 15 év után Józsi és Irén új embert ismerhettek meg egymásban.

Hova lett az a két egymást szerető és megértő ember? A szerelem elmúlt, megesik az ilyesmi, de mi lett az emberséggel?

Irén egykor éjszakákat sírta tele a párnáját, várva, mikor érkezik el az igazi. Családra, gyermekre, biztonságra vágyott. Nem egyszerű szexuális kapcsolatra, nem is egy laza együtt járásra, hanem komoly párkapcsolatra, ahol felelősséget vállalnak egymásért.

Józsi titkolta ugyan, mert hogyan is nézne ki, ha agy macsó nem csak csajozni akarna, de gondolatban minden nőben a feleségjelöltet kereste. Nem volt egyszerű, mert sok elvárást emelt azzal szemben, akit társául akart fogadni. Félt is kicsit, túl sokszor csalódott már, amikor megismerte Irént. Elsőre is klappoltak a dolgok, és minél hosszabb ideje voltak együtt, annál tökéletesebbnek tűnt a kapcsolat. Testi-lelki egység volt ez, ami nem hagyott kétséget afelől, hogy ő az igazi.

Irén boldog volt, amikor végre egy olyan férfivel találkozott, aki komolyan vette őt. Elfogadta és még a hibáit is szerette. Józsi ideális férj- és apajelölt volt, megbízható és szerető társat talált benne. Nem is vacillált hát sokat, amikor megkérték a kezét.

Az együttélés boldogságát csak fokozta, amikor megérkezett az első baba, akit nem is sokára egy másik követett. Nagy családhoz nagy ház is dukál, és egy családi autó is. Sokat és keményen dolgoztak, hogy megteremtsenek mindent, amit csak elképzeltek az ideális otthon képébe. S mire minden meglett volna, a szerelem elillant. Hogy hova lett, azt senki sem tudja, de a nagy házban, a családi autóban, a kert közösen megművelt zugaiban, és a gyermekek mosolyában sem lehetett már megtalálni. Talán végérvényesen tovaszállt. Legalább is Józsi és Irén így gondolták, még akkor is, amikor gyermekeik értetlenül álltak a dologgal szemben.

Szemük fényei hirtelen ugyanolyan megoldandó osztozkodási tényezővé váltak, mint az étkészlet, a bútorok, az autó és a ház. Mindketten úgy érezték, nekik jár belőlük a több, ők áldoztak fel többet, ők dolgoztak meg jobban értük. Az egykori szeretetteljes gyarapodás, építkezés, pusztításba, rombolásba váltott. A két ember, kik egykor egy közös életre tettek fel mindent, ellenségekké váltak. Hirtelen nemcsak a jelen, hanem a múlt is elvesztette értékét, terhet és csalódást jelent az a 15 év, amit egykor a boldogságuk zálogaként dédelgettek, mert Józsi és Irén válnak. 15 év házasság után két gyereken, házon és autón osztozkodnak hangosan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.