Valójában minden emberi kapcsolatunk olyan, mint egy társasjáték. Teljesen mindegy, hogy csak kétfős, vagy több játékos érdekelt, bár az előbbi határozottan a legélvezetesebb, mindig fontos tisztázni a játékszabályokat.

Csakhogy ezek a játékszabályok a legtöbb esetben nem kerülnek kimondásra. Szerencsés az ember, ha maga alkothatja meg a szabályokat, bár ez is elég nehéz, ha a többi játékos nem játszik nyílt lapokkal, és valójában nem lehetünk biztosak benne, hogy egyáltalán ugyanazt a játékot játszuk.

Kimondottan nehéz viszont akkor, amikor belecsöppenünk egy társasjátékba, és mielőtt bármit is lépnénk, ki kellene találnunk a játékszabályokat. Legtöbbször lépéskényszerben vagyunk, és csak remélni tudjuk, hogy nem tenyerelünk bele a kimondatlan szabályokba.

Más kérdés persze, hogy mennyire biztosan tudjuk kijelenteni, hogy "benne vagyok a játékban", ha nem is tudjuk, milyen szabályok mentén kell játszanunk és mi a játék célja?

 Advent 2. hete - CSALÁDI SZERETET

Advent második vasárnapja után azt kívánom mindenkinek, amire a huszonéves unokahúgom emlékeztetett, mert az élet nehézségei miatt sajnos sokszor fókuszt vesztünk, és a CSALÁDI SZERETET deformálódik eltorzul, elvárások, ítélkezések homályosítják el vagy vágják el teljesen.

Pedig éppen a családnak kell lennie annak a közegnek, ahol az embert úgy fogadják el, ahogyan van, minden gyengeségével együtt, ahol senkit nem zavar, ha valaki más vagy eltérő gondolatokat képvisel, mint a többiek, ahol nem számít hányszor botlott meg valaki, akkor is megkapja a támogatást, hogy újra és újra fel tudjon állni, el tudjon indulni.

Ezt a fajta szeretetet soha nem lehet anyagiakkal pótolni, és nem lehet pénzért megvenni sem.

És hát, valójában mindenki, legyen öreg vagy fiatal, vagy éppen középkorú, csak arra vágyik, hogy olyannak szeressék, amilyen.... de ez csak kölcsönösségi alapon megy: nem elég ezt vágyni - meg is kell adni a másiknak!